Egy ENSZ-tisztviselő befejezi az iráni hivatalosságokkal folytatott tárgyalásokat
2008-04-28 09:08:00
Szintén kedden, az ENSZ egy atomenergia-ügyi főtárgyalója azzal fejezte be az iráni tisztviselőkkel két napon át folytatott tárgyalásokat, hogy megpróbálja megmagyarázni, vajon miért látja Iránt a nyugati értelmiség olyan országnak, amelyik titokban az atombomba fejlesztésének módját kutatja. „Az Olli Heinonennel folytatott megbeszélések pozitívak voltak” – nyilatkozta a Reutersnek a tárgyalások után egy, a neve elhallgatását kérő magas rangú iráni atomenergia-ügyi hivatalnok. Iráni tisztviselők szerint Heinonen látogatásának célja az ENSZ-en belül működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán közötti együttműködés elősegítése; mindez Irán nukleáris ambícióinak tisztázását szolgálná.
Irán azt állítja, hogy nukleáris programja békés és minél több elektromos energia előállítására irányul. Ezzel a világ negyedik legnagyobb nyersolaj-exportőre még több olajat és gázt tudna külföldön eladni. De ezt magyarázatot a Nyugat – mely azt hiszi, Teherán atomfegyverek előállításán fáradozik – nem fogadja el. George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke és Gordon Brown brit miniszterelnök, a múlt héten (az április 14-e és 20-a közti héten – Sz. P.) megesküdött arra, hogy az iráni atombomba előállítását ha kell, az eddigieknél szigorúbb szankciók alkalmazásával is megakadályozzák. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2006-ban léptette életbe az azóta is érvényben lévő, Irán-elleni korlátozott szankciókat, mert a perzsa állam nem működik együtt a NAÜ tisztviselőivel.
A Heinonen és az iráni tisztviselők közti tárgyalások második napja öt óra múltán anélkül zárult, hogy a felek bármilyen eredményt bejelentettek volna – jelentette forrásmegjelölés nélkül az Iráni Diákhírügynökség. Heinonen diplomáciai vihart kavart februárban, mikor is egy prezentációjában rámutatott arra, hogy Iránban kapcsolat van az urániumföldolgozás, a robbanóanyagok tesztelése és a lövedékkúpok oly módon történő módosítása között, mely nukleáris robbanófejek létrehozását szolgálja. Irán ezt, mint alaptalan, koholt és helytelen értesülést elutasította. Az NAÜ azonban lényegi magyarázatot vár Irántól, ha Irán a titkos nukleáris kutatásai utáni, régóta tartó nyomozás végét szeretné.
A NAÜ igazgatója, Mohamed el-Baradei azt mondta: a világnak „meg kell bizonyosodnia arról, hogy, Iránnak nincs fegyverkezési programja”. A NAÜ tisztviselői szerint azok a titkosszolgálati értesülések, melyek olyan fegyverzeti tanulmányokról tartalmaznak részleteket, melyek egy Iránt 2004-ben elhagyó emigránsnak az Egyesült Államok részére átadott laptopjáról származnak, nem bizonyítottak, de alapos nyomozás után is megalapozottak.


