Keresés:

Sólyom László Izraelben

2008-03-06 08:48:00


Az Izraelben tartózkodó magyar köztársasági elnök, Sólyom László tiszteletére a Magyar Köztársaság izraeli nagykövete, dr. Gyenge András herzliai rezidenciáján március 2-án vasárnap este fogadást adott. Sólyom László itt a magyar ajkú izraeliek képviselőivel találkozott. Meg nem erősített források szerint a rendezvényen 300 főnyi vendégseregre számítottak. Az eseményen a vártnál kevesebben jelentek meg. A 120 -130 vendég mintegy 20 százalékát a követség munkatársai, az izraeli magyar sajtó képviselői és az izraeli a magyar közélettel kapcsolatban álló tisztségviselők tették ki. Az utóbbi időszak magyarországi eseményei, a gyűlöletbeszéd -törvény elfogadása körüli viták, a Magyar Gárda megalakulása és tevékenysége, valamint bizonyos személyes tapasztalatok, az Izraelben élő magyar zsidóság jelentős részében is igen kedvezőtlen benyomást keltettek. Ez igazolhatja, sokak távolmaradását. A köztársasági elnököt-aki feleségével érkezett- és kíséretét, dr. Gyenge András fogadta, és rövid bevezető beszéddel mutatta be egymásnak a résztvevőket, kihangsúlyozva, hogy a vendégek zöme mindkét kultúrát, a magyart és az izraelit is magáénak érzi.

Sólyom László elmondta, hogy örömére szolgál ez a találkozás, mert így lehetősége van személyesen meggyőződni arról, hogy Izraelben hogyan látják Magyarországot, és hogy élnek itt az onnan elszármazottak. A személyes bemutatkozások során az egyik jó nevű, baloldali, magyarul is publikáló újságírónk megjegyezte, hogy aggodalommal figyeli az itt élő magyar zsidóság a magyarországi eseményeket. Az elnöki válasz biztosította arról, hogy a Gárda feloszlatása folyamatban van. Ez megnyugtatóan hangzott, reméljük, hamarosan hallunk róla! Gaál Meirt, az Hitadrut Ole Hungaria képviselőjét arról kérdezte Sólyom László, hogy jönnek –e Magyarországról zsidók Izraelbe új bevándorlóként?- A válasz, amely láthatólag váratlanul érte a kérdezőt, az volt, hogy nagyobb csoport fiatal, jó egzisztenciájú diplomás magyar zsidó értelmiségi fiatal érkezett, akik itt szeretnének élni. Ami meglepetést okozott, hogy amíg a magyar televízióban szereplő Sólyom László köztársasági elnök szigorú, határozott, ellentmondást nem tűrő embernek tűnik, a személyes találkozás során gesztusait, hanghordozását tekintve inkább kissé tétova, félénk, kamaszos úrnak látszott. Arra a kérdésre, hogy Szderot városát meglátogatja-e, amelynek lakossága hosszú évek óta kénytelen együtt élni a rakétatámadásokkal, azt válaszolta, nem szerepel izraeli programjában. Kíváncsian vártam az elnök úr válaszát arra nézve, hogy véleménye szerint, az 50 millió forintos segélyt, melyet a palesztinok részére a magyar állam adott, mire fordítja majd a palesztin fél, mert Várkonyi László külügyi államtitkár egyik nyilatkozatában az szerepelt, hogy „azt azonban rájuk bízzák, mire költik"!

Az államfő kíséretében lévő úr feladata volt az elnöki válasz, aki közölte, hogy kizárólag humanitárius segélyről van szó, gyógyszereket kapnak,s a hosszú listán többek közt Cavington /emlékezetfejlesztő gyógyszer/ is szerepel, az 50 millió forinton kívül. / A válasz számomra, csak annyiban volt „megnyugtató", hogy így legalább jobban emlékszik majd valamelyik palesztin vezető, hogy a gyakorlathoz híven, melyik magánbankszámlájára utaltatott át ebből a pénzből, vagy melyik öngyilkos terrorista robbanó övét finanszírozzák belőle./ A beszélgetés után egy úr lépett oda hozzám, a már fent említett Várkonyi László külügyi szakállamtitkár. Így módomban volt az 50 millió forint sorsáról személyesen őt kérdezni, többek közt arról, nem lett volna célszerű átláthatóbb segítséget nyújtani a palesztinok részére, például óvodát, kórházat építeni ebből a pénzből, mint rájuk bízni a döntést?- Várkonyi úr, arról tájékoztatott, hogy a párizsi donorkonferencián történt megállapodás alapján, a „Pegazus" program keretén belül történik az 50 millió forintos segély felhasználásának ellenőrzése. Ami pedig a szabad felhasználást illeti, az azt jelenti, hogy például köztisztviselők fizetésére is költhetik, de mindenestre átvilágítható lesz a pénz útja. A válasz lehet, egyesek számára megnyugtató, bár többen szkeptikusan fogadtuk azt. - Hogy a Pegazus-féle költői elgondolás vajh kivitelezhető-é, vagy a valóság lerángatja majd a fellegekből a jobb napokat látott lovat ?!- Még nem tudni. A következő kérdésem sajnálatos személyes tapasztalataim alapján-melyet elnök úr érdeklődésére elmeséltem -, az volt, hogy a gyűlöletbeszéd-törvény mely Ausztriában és Németországban bevált, miért sérti a vélemény-nyilvánítás alkotmányos szabadságát? - Miért fordulhat elő Magyarországon, hogy a palesztin rakétáktól féllábúvá vált szderoti gyereket és a többi traumákat átélt fiatalt - akiknek a nagyszülei a soában pusztultak el-, büntetlenül porig alázhatja néhány járókelő Budapesten, csupán azért mert zsidók?- Ezeknek a gyerekeknek a Magyar Evangéliumi Testvérközösség dr Iványi Gábor lelkész vezetésével néhány napos derűs kikapcsolódást remélt adni Magyarországon. Vajon sikerült?!- És a budapesti rendőr, aki megállapít egy jogsértést, majd amikor az igazolványokból kiderül, hogy a sértett édesanyja izraeli, akkor sértettből elkövetővé válik. „ Ja, izraeli a mamája?- Akkor ő az elkövető!" Hangzott el tanúk előtt Budapest VII. kerületében az idén nyáron. A mama én voltam! Fenti kijelentések is a vélemény-nyilvánítás alkotmányos szabadságához tartoznak?- Ez a törvény megakadályozhatná az ilyen megalázó és méltatlan helyzeteket, különösen, ha körülírnák pontosan, mire vonatkozhat /pld a zsidóság megsértésére a holokausztra vonatkozóan./ /Lehetséges, hogy a törvény elfogadása után a jó ízlésű embereknek nem kellene hallgatniuk egyes meccseken az „Indul a vonat Auschwitzba" című dalt./ A köztársasági elnök úr kissé riadtan hallgatta fentieket, s válasza az volt, hogy sajnálja, és hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet, különösen, ha rendőr is az illető, de közben elém lépett egy úr bemutatkozni, és így további kérdések feltevésére részemről nem került sor. Várkonyi László külügyi államtitkár urat idézve-, miszerint: „Az eddigieknél markánsabb, láthatóbb magyar külpolitikát kívánnak folytatni a Közel Keleten." –a jelenlegi helyzetben tragikomikusnak tűnik, hiszen egyre reménytelenebbnek látszik békés úton rendezni helyzetünket. Az események felgyorsultak, a terrortámadások súlyosbodása miatt Izrael számára az egyetlen lehetőség: folytatni a megtorló akciókat. Abbasz palesztin elnök lépése, mely szerint felfüggesztett Izraellel minden kapcsolatot, többek között arra is enged következtetni, hogy ereje gyengült a Hamasszal szemben, és a béketárgyalások reménye is ellehetetlenült. Miközben fentieken tűnődtem a fogadásról hazafelé tartva, fiatal izraeli sofőrünk aggodalmait hallgattam, aki egy Gázától Szderotnál távolabbi településen, Netivotban lakik családjával, és két napja már őket is érik rakétatámadások, ahogy Askelont is érték.

Schlesinger Hanna, Tel Aviv


kik vagyunk | programok | elemzések | hírek | Izrael | kapcsolat
MCSZ - 1065 Budapest, Révay utca 16. Telefon: 06 1 311 54 12 E-mail: info@cionista.hu