Keresés:

Izraelben törvényen kívüli a nácizmus és a rasszizmus

2008-03-03 09:00:05


Egy, a Knesszet által, múlt hétfőn elfogadott törvény szerint törvénysértésnek minősül a nácizmus és a rasszizmus támogatása vagy védelmezése, illetve ilyen gyűlést szervezése. „Izrael eddig sosem hozott ilyen törvényt, mert föl sem merült, hogy szükség lehet rá” – mondta Mose Gafni, a törvényt a Knesszetnek benyújtó képviselő. A most elfogadott törvény indítványozója, Egyesült Tóra Judaizmus képviselője eredeti elképzelése szerint csak a náci ideológiára tejedt volna ki a tövény hatálya, de utóbb mindenféle rasszista megnyilvánulásra kiterjesztették. „Izrael eddig azért nem tiltotta be a náci gyűléseket, mert korábban senki sem gondolt rá a legsötétebb, legvadabb álmában sem, hogy erre szükség lehet. De egyre több a neonáci gyűlés és szükséges lett ez a törvény ” – mondta Gafni. Hozzátette: „Izrael számos idevonatkozó nemzetközi egyezményt aláírt, így végül a rasszizmus minden formája bekerült a törvénybe.” Az Otthonunk, Izrael képviselője, David Rotem aggályát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a törvény egyenlőségjelet tesz a rasszizmus többi formája és a nácizmus között. „Azt hiszem, egyedülállóan szörnyű jelenség lévén a Knesszetnek külön kellett volna kezelnie a nácizmust. Nem azonos a nácizmus a rasszizmus többi formájával” – mondta Rotem. A rendőrség letartóztatott nyolc ifjút, akit azzal gyanúsítanak, hogy tagjai egy neonáci sejtnek. A csoport tagjai kisebbségi csoportokat bántalmaztak és horogkereszteket festettek. Vasárnap, a bíróság előtt tagadták a vádakat. Azt mondták: „a tetoválások semmit sem jelentenek”.

kik vagyunk | programok | elemzések | hírek | Izrael | kapcsolat
MCSZ - 1065 Budapest, Révay utca 16. Telefon: 06 1 311 54 12 E-mail: info@cionista.hu