Gadó János: A közel-keleti „béketárgyalások” elé

2008-01-07 22:41:39

Útjától nem várható áttörés – figyelmeztetnek a szakértők. A jövőről szóló izraeli és palesztin elképzelések végtelenül távol vannak egymástól. A két félnek nem az álláspontja más, hanem a világnézete. Nem az a kulcskérdés, hogy hány izraeli települést kell felszámolni a Nyugati parton; hogy a palesztin „menekültek” (értsd: az 1948-ban elmenekültek unokái, déd- és ükunokái) mekkora hányada térhet „vissza” Izraelbe; hogy milyen közigazgatás lesz Kelet-Jeruzsálemben; hogy hol húzódik majd a két ország határa.

A kulcskérdés máig az, hogy helye van-e Izraelnek a nap alatt. A palesztin nép és vezetői – akikre az egész világ figyelme irányul – sok tekintetben az arab/iszlám világ érzelmeinek, indulatainak „szóvivői”. S ahogy ez utóbbi (két ország kivételével) még formálisan sem képes elfogadni Izrael létét, úgy a palesztin vezetők között sem igen akad, aki Izrael létébe fenntartás nélkül belenyugodna. A konkrét problémák megoldatlansága ebből adódik, s nem fordítva.

Hiszen mindjárt könnyebb volna megoldást találni – mondjuk – a Templomhegy státuszára, ha nem mérgezné szüntelenül a kérdést a palesztin körökben újra- és újra fellángoló hisztéria, mely szerint a zsidók le akarják rombolni a hegyen álló Al Aksza mecsetet. Mivel Izraelben legföljebb maréknyi fanatikus dédelget ilyen vágyakat, akiknek a többségi társadalommal szemben nincsen esélyük, az efféle rémhírek (amelyeket nemcsak az utcán, hanem a palesztin televízióban és a mecsetekben is terjesztenek) valójában nem az izraeli, hanem a palesztin társadalom lelkiállapotát tükrözik.

Aki az utóbbit kicsit jobban szeretné megismerni, annak ajánljuk a palesztin nyilvánosság fórumait szemléző Palestinian Media Watch honlapot (www.pmw.org.il), melynek szerkesztői legutóbb a tankönyveket vették szemügyre. Helyhiány okán csupán egyetlen idézet a 12. osztályos palesztin serdülők Arab nyelv, elemzés, irodalom és kritika c. tankönyvéből: „Palesztina háborúja a történelemben páratlan katasztrófával végződött, amikor a cionista bandák ellopták Palesztinát… és megalapították Izrael Államot.” Az a társadalom, ahol az érettségizők ilyesmit tanulnak, nem mondható felkészültnek a szomszédjával való békés együttélésre. A közelgő tárgyalásokat ennek fényében kell szemlélnünk. (Tegyük hozzá: a nemzetközi közvélemény a gyűlöletpropaganda jelentőségét nem óhajtja tudomásul venni, ez a téma a legritkábban szerepel a nyugati média fórumain.)

Ami mármost a mai konkrét helyzetet illeti, a fentiek fényében azt mondhatjuk, hogy talán nem lényegtelen elmozdulás történt. Az öt éven át dühöngő intifáda a végletekig heccelte a palesztin társadalmat, melynek logikus következményeként korunk legvadabb szélsőségesei, az iszlám fundamentalisták erősödtek meg. Világosan mutatja ezt legerősebb mozgalmuk, a Hamasz győzelme a palesztin választásokon, majd az ezt követő gázai fegyveres harcban. Az irányát és (Arafat halála után) vezérét vesztett baloldali és szekuláris Fatah helyét keresi az új közegben. A baloldali radikalizmus nimbusza megkopott. (Így pl. manapság a radikalizmusra hajlamos (nyugat)-német fiatalok gyakran már nem a szélsőbal, hanem az iszlámizmus felé orientálódnak.) A fegyveres harc már nem az egyetlen alternatíva számára. Mahmud Abbasz világosan meg is fogalmazta: céljait nem fegyveres küzdelemmel kívánja elérni. (Jelenleg nem is nagyon mondhat mást: hatalmát gyakorlatilag a Hamasz erőit sakkban tartó izraeli hadseregnek köszönheti, amely ezen oknál fogva viszonylag nagy mozgásszabadságot élvez a Nyugati Parton. Így vált lehetségessé az az – Intifáda kitörése óta elképzelhetetlen – helyzet, hogy a 2007-es évben egyetlen terrortámadást sem tudtak indítani a Nyugati Partról Izrael ellen.)

Mindennek nyomán azonban illúzió lenne a közeli békekötés lehetőségére gondolni. Csupán a közvetlen fegyveres harc lehetőségei szűkültek be a Fatah számára, amely ezért más utakat keres. De itt sem árt a pontosítás: valójában a Mahmud Abbasz körül csoportosuló régi gárdáról van szó. A fiatalabb évjáratú – formálisan a Fatahhoz hű – Al Aksza Mártírjainak brigádja a Hamasznál nem kevésbé radikális: az izraeli hadsereg épp a napokban ütött rajta egy rakétagyártó bázisán Nabluszban. Saját mozgalma radikálisainak pedig Abbasz éppoly kevéssé parancsol, mint a Hamasznak. (Hatalmát tehát e tekintetben is Izrael támogatja.) A Fatah szélsőségesei csupán a Hamasz fenyegető árnyékában nem mernek saját öregjeik ellen fellépni. Azok a hírek, melyek szerint a palesztin biztonsági erők lefegyverzik a Fatah szélsőségeseit, épp annyira igazak, mint Arafat idejében – semennyire. Ezek Mahmud Abbasz üzenetei a készséges nyugati médiának. Abbasz tudja, hogy a nyugat által beígért hétmilliárd dollárért (!) valamit fel kell mutatnia.

A mérsékeltek megerősítését szolgálják az Abbaszhoz hű erőknek címzett amerikai fegyverszállítások, melyeket Izrael is támogat. (Sokadik próbálkozás ez már a „mérsékeltek támogatása” c. játékban. Az eddigi kísérletek nem váltak be: az ellenőrizhetetlen közegben a fegyverek rendre a szélsőségesek kezébe kerültek.)

Milyen utat keres tehát Mahmud Abbasz céljai elérésére? Az egyik lehetséges út a számos nyugati „progresszív” értelmiségi által is támogatott törekvés „Izrael demokratizálására”. Izrael – úgymond – legyen minden polgárának hazája, tehát: mondjon le zsidó jellegéről. Ez utóbbi ugyanis állítólag sérti és kirekeszti az ország nem zsidó polgárait. (Ezen az alapon persze az Európai Unió minden országát kirekesztőnek bélyegezhetnénk, hiszen valamennyien a többségi etnikum által létrehozott nemzetállamok.) Ezt a szlogent hangoztatják az izraeli arabok is.

Ez az irányzat látszik megerősödni az Izrael körüli diplomáciai huzavonákban: mivel a Fatah Arafat idején elismerte Izraelt, ezt visszavonni már nem lehet, viszont hozzá lehet tenni, hogy Izrael, mint zsidó állam nem elfogadható számukra. Ez a politika támogatásra talált a legutóbbi Annapolis-i konferencián is, ahol az arab világ jelenleg legbefolyásosabb országa, Szaúd Arábia is Izrael zsidó jellegében jelölte meg az elismerés fő akadályát.

Mire számíthatunk tehát az eljövendő béketárgyalások során? Diplomáciai huzavonára, szócsatákra, legjobb esetben a jelenlegi se béke, se háború helyzet fennmaradására. A megállapodások erőltetése csakis visszafelé sülhet el, mert az illúzióktól elkábított palesztin tömegek a kudarc esetén újra erőszakhoz nyúlnak majd.