Áram vagy nem áram – gázai dilemmák
2008-01-22 19:50:00
Az Izraeli Villamosművek (a helyi ELMÜ) munkásbizottságának elnöke, Miko Zarfati azt állítja, hogy cége – a háborúskodás ellenére – ellátja a Gázai Övezetet elektromos árammal. Az Izraeli Villamosművek az Övezet területének 70%-át látja el árammal – nyilatkozta a sajtónak Zarfati a ynet.news-nak. „Senki sem állította le az Övezet elektromosáram-ellátását” – mondta. Zarfati és emberei Askelonban dolgoznak, mégpedig ezt a területet is érte már Kasszam-támadás. A Gázai Övezet elektromos-árammal való ellátását 30%-ban Gázából, 70%-ban pedig Izraelből biztosítják. „A helyzet teljesen abszurd” – fakadt ki Zarfati, aki felháborodottan utasította vissza azokat a palesztin vádakat, hogy Izrael miatt nincs áram az Övezetben, hiszen „mi továbbra is ellátjuk őket árammal, annak az aggodalomnak az ellenére is, hogy ezzel túlterheljük az izraeli hálózatot. És annak az ellenére is, hogy az izraeli lakosokat és a Villamosművek dolgozóit, akik a Gázával szomszédos területeken dolgoznak, folyamatosan veszélyeztetik a Gázából érkező Kasszam-rakéták. A gázai hálózatot lekapcsoló döntést csak a kormány hozhatja meg, bár Zarfati emberei azt kérték, hogy kapcsolják le Gázát a hálózatról, de „törvénytisztelő ember vagyok és nem tehetem meg ezt” – mondta a munkásvezető. Zarfati a Pénzügyminisztériumhoz fordult, hogy a veszély miatt a Gázával szomszédos vidékeken dolgozó munkások jussanak plusz pénzhez, de a Minisztérium azzal utasította vissza a kérését, hogy olyan még nem fordult elő, hogy munkásoknak – csak azért, mert veszélyes helyen dolgoznak – több bért adjanak.


