Keresés:

Cipi Livni győzelme mérföldkő az ország történelmében

2008-09-27 12:34:00


Ha Cipi Livni alakít kormányt, Izrael lesz a világ egyetlen állama, melynek mindhárom hatalmi ágát – a végrehajtót, a törvényhozót és az igazságszolgáltatót – nő vezeti. A feministák egyetértenek abban, hogy az, hogy mind Livni, mind Dália Itzik házelnök nő, történelmi véletlen, s egyik sem női mivolta miatt, hanem annak ellenére került, illetve kerül a pozíciójába. Dorit Beinisch legfelsőbb bírósági elnöknővé történt megválasztása szintén nem a női ügyekkel kapcsolatos álláspontjának volt köszönhető.

„Ez csodálatos, főleg azért, mert általában csökkenő tendenciát mutat a nők amúgy is szerény képviselete az izraeli politikában” – mondja Gideon Szár likudnyik képviselő, a Kneszet Nőügyi Bizottságának elnöke. A női politikai képviselet tekintetében Izrael a 82. a Föld országai között. A Kneszet tagjainak tizenöt százaléka nő, és mindössze az önkormányzatok egy százalékának élén áll nő. Ellentétben az izraeli tendenciával, a nők politikai képviselete világszerte erősödik. Skandináviában a női parlamenti helyek biztosítottak; Francia- Spanyol- és Olaszország minisztereinek jelentős hányada nő; az Egyesült Államokban egy nőből alelnökjelölt, egy másikból majdnem elnökjelölt lett.

Livni távol tartja politikájától a nőemancipáció kérdését. Anat Szaragoszti feminista újságírónő szerint Livni a feminizmus idejétmúlt modelljét képviseli. „Livni leragadt valahol a hetvenes években, amikor – azt hirdetvén, hogy nincs köztük különbség és a nők bármire képesek, amire a férfiak – a férfiak és a nők közti egyenlőség eszméje volt az uralkodó vélemény. Ez a fölfogás figyelmen kívül hagyja a nőknek, mint csoportnak a csupán azért történő hátrányos megkülönböztetését, mert nők” – mondja Szaragoszti. Habár bevándorlási miniszterként Livni számos nőt léptetett elő és a közelmúltban Gabriela Salev professzort ENSZ-nagykövetté nevezte ki, nem egyértelmű, hogy nem kötelességtudatból léptetett-e elő nőket. Livni elképzelései között nincsenek feminista programpontok és más nőkhöz hasonlóan büszke arra, hogy amit elért, azt saját erejéből érte el. Viszont azért került a Kneszetbe, mert a Likud választási listáján nők számára is tartottak fönn helyet. „Livni attól fél, hogy a feminista témák fölvállalása gyöngíthetné őt. Az ellene irányuló hímsoviniszta támadásokból ítélve ebben igaza lehet” – mondja Szaragoszti.

Ezzel ellentétes a rádiós és televíziós újságíró Merav Mihaéli véleménye, aki szerint Livni a családon beüli erőszak áldozatai érdekében végzett tevékenységével szándékosan segíti a nők ügyét. „A nők elnyomásával szemben egyre tudatosabban lép föl” – állítja Mihaéli, hozzátéve, hogy Livni mindig kész segíteni az erőszak áldozatain. De Livni megválasztásában nem az az érdekes, hogy ő mennyire feminista – hangsúlyozza Mihaéli. „Izraelben nincs hagyománya a női vezetésnek. A vezetés annyit jelent, hogy az ember férfi. Livni egy olyan fölfogás híve, mely sem nem férfi- sem nem nőközpontú.” Mihaéli két okból is dicséri Livnit. Egyrészt, amiért moszados előéletét nem használja föl arra, hogy elhárítsa a tábornokok bírálatait, másrészt, amiért a békét és nem a háborút látja Izrael egyetlen esélyét a fönnmaradásra.

Jael Dajan, Tel-Aviv alpolgármestere, a Kneszet volt képviselője – aki megalapította a Kneszetben a Nők Helyzetének Bizottságát – szerint nem az a lényeg, hogy Livni és Itzik minek határozza meg saját magát, hanem, hogy „a végeredmény jó-e a nőknek”. Dajan szerint Izrael nem érett arra, hogy feminista politikusai legyenek. Azt várja el Livnitől, hogy keresztülvigyen olyan törvényeket, mint azt, hogy tiltsák meg, hogy a terhes nőket kirúghassák az állásaikból. és az egyenlő munkáért egyforma fizetés elvét kimondó törvényt. A munkapárti Knesszet-képviselő, az államfőválasztáson is indult Kolette Avital hisz abban, hogy Livni megválasztása – tekintet nélkül arra, hogy a feminizmus nem szerepel a napirendjén – valódi változást fog hozni. „Ez a hármas meg fogja változtatni a közvéleményt és megmutatja, hogy mi az, amihez a nők föltétlenül értenek.” – mondja. Rina Bar-Talt, az Izrael Nők Hálózatának elnöknőjét nem aggasztja Livni feminista politikájának mérsékelt volta. „Köszönet illeti Livnit, amiért nagy rést ütött Izrael politikai kultúrájának üvegfalán” – mutat rá.

(Rut Szináj cikke a Haaretzből.)


kik vagyunk | programok | elemzések | hírek | Izrael | kapcsolat
MCSZ - 1065 Budapest, Révay utca 16. Telefon: 06 1 311 54 12 E-mail: info@cionista.hu