Keresés:

Az izraeli arabok hetvenhét százaléka inkább élne Izraelben, mint a világ bármely más országában – egy közvéleménykutatás szerint

2008-06-29 17:06:00


Egy, a Harvard Egyetem Kennedy Kormányzati Intézete által közzétett új közvélemény-kutatás szerint az izraeli arabok hetvenhét százaléka inkább élne Izraelben, mint a világ bármely más országában. A fölmérés során 1721 izraelit – zsidókat és arabokat – kérdeztek meg. A zsidók hetvenhárom és az arabok kilencvennégy százaléka akarja, hogy az izraeli „társadalomban az arab és zsidó állampolgárok kölcsönösen tiszteljék egymást és egyenlő lehetőségeik legyenek”.

A Kennedy Intézet úgy nyilatkozott, hogy a közvélemény-kutatás igen meglepő és váratlan eredményeket mutat a békés egymás mellett élés utáni vágyat illetően. A kutatás készültekor az Izraelt megosztó zsidó-arab kapcsolatban jelen van a feszültség. Közzététele egybeesik Izrael megalakulásának hatvanadik évfordulójával és az ezzel kapcsolatos, Izrael-szerte zajló ünnepségek arab bojkottjával. Az arab Knesszet-tagok a széleskörű izraeli diszkriminációt nevezik meg a bojkott okaként.

Ezzel egy időben Limor Livnat, a Likud képviselője azt indítványozta, hogy a Knesszet távolítsa el az arabot az ország hivatalos nyelveinek listájáról. Todd Pittinsky professzor, a Kennedy Intézet Közigazgatási Központjának kutatási igazgatója, egyben a közvélemény-kutatás vezetője azt nyilatkozta, hogy az eredmények a várttal ellentétes jelenségre mutatnak rá. A média nagy része inkább az izraeli zsidó és arab polgárok közti megosztottságról és a köztük levő különbségekről számol be, mintsem a békés együttélés érdekében megtett őszinte és közös erőfeszítésről – jelentette ki Pittinsky.

A közvélemény-kutatás szerint Izrael zsidó polgárainak hatvannyolc százaléka – annak érdekében, hogy ezáltal is közelebb hozzák egymáshoz a zsidókat és az arabokat – támogatja a beszélt arab nyelvnek a zsidó iskolákban történő tanítását. Az eredmények azt is mutatják, hogy az izraeli zsidók több mint kétharmada – hatvankilenc százaléka – úgy gondolja, hogy az együttéléshez való hozzájárulás, az ahhoz való pozitív viszonyulás személyes felelősség. „Mindennap zajlanak kísérletek, törekvések az együttélés megvalósítására.” – mondta Pittinsky. „Izraelben – avégett, hogy elősegítsék a kulturális kapcsolatokat a kétnyelvű iskolákban – különféle közösségi központokat hoznak létre, hogy. Ilyen például a Kéz a Kézben elnevezésű iskolai hálózat, ahol a zsidó és az arab gyerekek megismerik egymás kultúráját. Mindez érdemel annyi figyelmet, mint a rakéták és útlezárások. Ennek a kérdésnek meg kell jelennie a médiában. A legsikeresebb erőfeszítések nagy nyilvánosságot kell, hogy kapjanak.”

A kutatást – melyet héberül és arabul is elkészítettek a Haifai Egyetem kutatóinak részvételével – támogatta a már több, a zsidó-arab együttéléssel kapcsolatos projektet szponzoráló Alan B. Szlifka Alapítvány. „A jelentés alátámasztja mindazt, amit már régóta sejtettünk: az izraeli zsidó és arab közösség egysége nemcsak megvalósítható, de a gondolat igen nagy támogatottságot is élvez a lakosság körében.” – fejtette ki a filantróp Szlifka. „A következő, kritikus következő lépés az izraeli politikacsinálók számára, hogy azokat a szerkezeti változásokat is véghez vigyék, melyeket a zsidó és az arab közvélemény is támogat: dolgozzák ki az oktatás, a jövedelemszerzés, a lakhely és más, a nemzeti egységet mindmáig megosztó kérdések reformját.”


kik vagyunk | programok | elemzések | hírek | Izrael | kapcsolat
MCSZ - 1065 Budapest, Révay utca 16. Telefon: 06 1 311 54 12 E-mail: info@cionista.hu